Eurobike – 2014-es Northwave-újdonságok

A Velo.hu Magazin cikke. Írta: Thommey
 
A Northwave az idén komoly palettát mutatott be újdonságokból, sőt, új modellcsaládok is színre léptek. A Multivan Merida egyes versenyzőinek hivatalos cipőbeszállítója impozáns standon jelent meg; a rikító színek természetesen itt sem maradhattak el, de legalább szettben is megveheted ezeket!
 
 
Legnagyobb szenzációnak az új Extreme Tech Plus cipők számítottak. Az országúti modell Extreme Tech Plus névre hallgat, és a súlya mindössze 235 g, ezzel a világ egyik legkönnyebb lábbelije. A cipőtalptól a felsőrészig teljesen áttervezték, méghozzá a BioMap rendszer segítségével, amely tudományos kutatásokon alapul, és vezérfonala az ergonómia, illetve a kényelem. A 60 g-os karbontalp AirFlow System szellőzést és ezzel egy rendszert alkotó Extreme Air talpbetétet, valamint vadonatúj Speed Lace Winch két tekerőgombos zárórendszert kapott.
 
 
Az Extreme Tech MTB Plus a montisoknak készült, és súlyban szintén döbbenetesen jó, 280 g, ezzel a legkönnyebb a piacon! Szintén BioMap rendszerű, Ultralight MTB karbon talppal, melynek különlegessége hogy unidirectional karbon alapanyagú, azaz különböző szálirányokat alkalmaztak a könnyű súly, a brutál merevség és a maximális kényelem érdekében. Mintázata vibram alapanyagú, így a jégen kívül mindenütt jól tapad, a felsőrésze egy darabból készült, ultrakönnyű mikroszálas anyagból. Két forgatógombos SLW2 rendszere gyorsan és egyenletesen szorítja meg a cipőt a lábadon, ez is fokozza a kényelmet.
 
 
Eddig még senki sem készített dedikáltan cyclocross-felhasználásra cipőt, de a Northwave meglépte ezt is! Az újszülött Hammer CX névre hallgat. Kifejezetten őszi, téli körülményekre tervezték, és a gyártó szerint a merevség és a komfort tökéletes összhangját érték el. Erre garancia a BioMap rendszer. Felsőrésze egy darabból készült, a szellőzőnyílásokat speciális anyaggal vonták be, hogy ne engedje át a vizet, a bokánál pedig neoprén anyagot találunk. Speedlight 3D CX talpa üvegszál erősítésű nejlon, agresszív mintázattal.
 
 
Mindjárt itt a tél, ezért továbbfejlesztették a már eddig is kiváló Winter GTX cipőt. A Gore Tex Sierra membrán kiválóan lélegzik, a vizet kinn, a meleget pedig benn tartja. Szintén a vízállóságot és a kellemes hőmérséklet biztosítását fokozza a Double Shield Construction (DSC). Speedlight 3D talpa üvegszállal erősített műanyag, a két tekerőgombos BOA-rendszer pedig egyenletesen szorítja meg a felsőrészt. Ha nem akarsz folyamatosan kiszakadó kamáslikkal vacakolni, akkor szerezz be egy Winter GTX-et!
 
 
Treasure Project. Ez a neve a cég által készített ruházat új irányvonalának. A cél az izmok tökéletes kiszolgálása némi kompressziós hatás elérésével, a kényelem és a szellőzés. Ezeket az előnyöket több helyen is megtalálod. A nadrágok kantárja perforált a jobb szellőzés érdekében, a lábszárakon 6 cm magas az elasztikus Lycra szalag, amelyik jobban tart és kevésbé szorít. A Treasure Project négy különböző nadrágból áll. A csúcsot a versenyzőknek tervezett 53/11 tartja, melynek Treasure Air betétje BioMap tervezésű, és sem hő, sem nedvesség, sem izzadság hatására nem lapul ki, s a sanitized kezelésnek köszönhetően antibakteriális is. Három különböző anyagot használtak fel hozzá: Response, Miti Tech Power, és AirGrip.
 
 
 
Szerencsére nemcsak külön álló, hanem szettesített mezeket is lehet majd venni. Az Extreme Tech karcsúsított szabású együttes, melynek nadrágja tudásra megegyezik az 53/11-essel. A mez a Northwave kínálatában a legjobban szellőző modell, amit valaha gyártottak. Ezt a 360 Flow anyagnak, és a 3D openwork kialakításnak, valamint a sanitized technológiának köszönheti. Az AirGrip elasztikus mandzsetták kényelmesen és biztosan tartják a felsőt. A Be Visible Be Safe vezérfonalnak köszönhetően több fényvisszaverő panel is helyet kapott a mezen és a nadrágon.
 
  
 
Két új napszemüveg is bemutatkozott a kiállításon. Az egyik a Zeus, a másik a Steel. Mindkettő szára törhetetlen Grilamid TR55-ös alapanyagból készül, lencséik cserélhetők, de ami sokkal fontosabb, hogy egy úgynevezett melanin pigmenttel vonták be. Ez az anyag a bőrünkön és szemünkben is megtalálható, mivel ez felelős az UVA-, UVB- és UVC-sugarak megszűréséért, illetve számos betegség kialakulásának a megelőzéséért! Az A.V.S. szellőzőrendszernek köszönhetően nem párásodnak a lencsék, ami javítja a biztonságot és az átlátszóságot. A füstszínű, fotokromatikus és polarizált lencse mellé jár még egy átlátszó és egy narancs is.
 
 
Az elmúlt 20 évben egyvalami hiányzott a NW kínálatából, ez pedig nem más, mint a fejvédő. Ezt most bepótolták, és persze a felső kategóriában nyitottak! A Speedster a csúcsmodell, melynek Inmold héjszerkezete HI–EPS ütéselnyelő habból készül, és többrétegű multishell technológiával építik fel. Az A.V.S. szellőzőrendszer összehangolt nyílásokkal gondoskodik a megfelelő klímáról, a kényelemről pedig a Run System LRS fejméretállító rendszer. Persze rikító fluoreszcens színekben is kapható lesz!
 
Az eredeti cikk a Velo.hu Magazin weboldalán olvasható.