Kipróbáltuk a 2020-as Merida újdonságokat

A Bikemag cikke. Írta: Márkus János.

 

Az idei évben is meghívást kaptunk Ruhpoldingba a 2020-as Merida kerékpárok bemutatójára, ahol 4 napon keresztül ismerkedhetünk a legújabb modellekkel. Ahogy más gyártóknál, a Meridánál is az ebike-ok óriási figyelmet kapnak, új össztelós, városi, trekking, de szerencsére a hagyományos bringákat sem hanyagolták el, fejlesztettek a gravel vonalon, új kalandozós országúti lesz a palettán és a fitneszbringák is megújulnak.

A Merida is, mint sok nagy gyártó, pár évvel ezelőtt egy új utat választott, nem nagy kiállításokon (pl Eurobike) mutatja be a jövőévi kerékpárjait, hanem egy saját gigarendezvényt szervez, ahol sokkal jobban meg lehet ismerkedni az újdonsággal, ki lehet próbálni a kerékpárokat és a fejlesztőkkel is lehet beszélni. Mennyiben más egy olyan rendezvény, ahol bármikor kérdezhetek a mérnököktől és ha kedvem támad elvihetem a legújabb bringákat egy egész napra tesztelni a festői hegyek között, mint egy vásárcsarnokban a kiállított bringákat a tömegben megpróbálni megnézni és ha szerencsém van akkor még egy-két mondatot is tudok beszélni valamelyik kiállító alkalmazottjával, aki éppen képben van a témában vagy nem. Gondolom mindenki számára egyértelmű, hogy a Merida miért lépett az előbbi útra, bár azt is meg kell jegyezni, hogy még az Eurobike-on is kint vannak, de össze sem hasonlítható a két eseményre fordított erőforrások nagysága.

A cikk még nem ért véget, olvass tovább!