Legális harmadik rendszámtábla

Egy régóta húzódó gyakorlati problémára talált megoldást a nemrégiben megválasztott kerékpárügyi kormánybiztos Révész Máriusz és csapata, ez pedig nem más, mint a harmadik rendszámtábla legálissá tétele. Abban az esetben, ha az autónk hátuljára rakunk kerékpártartót és az eltakarja a rendszámot, a hatályos jogszabályok szerint a rendszámot le kell szerelnünk és a tartóhoz, vagy a kerékpárokhoz rögzíteni, hogy az jól látható legyen. 
 
 
Ha a vonóhorgos szállítóeszköz a fentieken túl még a kerékpárok megbízható rögzítésére is alkalmas, akkor az a közúti forgalomban használható. Ekkor a hátsó rendszámtáblát a kerékpártartóra kell áthelyezni előírásszerű helyzetben és megvilágítva.
 
A mai napon a Grund-ban tartott sajtótájékozatón Révész bejelentette, hogy az év végétől, vagy legkésőbb a jövő év elejétől legális lesz a harmadik rendszámtábla használata, mely megkülönböztett színű lesz a normál rendszámtáblákhoz képest. A pontos összegekről és a kiváltás módjáról még nem számoltak be, de a következő hónapokban erre is sor kerül.
 
További fontos fejlemények a bringások és a főváros között Révész Máriusz közreműködésével.