MERIDA Tour de Zalakaros 2013

120104 zalakaros 1

2012-ben vadonatúj útvonalakkal és koncepcióval folytatódott a Tour de Zalakaros kerékpáros nap története. Az eseményt korábban szervező cégtől a VELO.hu vette át a rendezés jogát, szeptember 8.-án, egy gyönyörű napsütéses őszi napon, rekord létszámú, összesen 530 induló tekerte le a 33 km-es családi, illetve a 120 km-es országúti teljesítménytúrát a zalai dombság meseszép vidékén. Az útvonalak és a helyszínek kiválóan vizsgáztak, így nem is volt kétség afelől, lesz folytatás!
2013-ban pedig folytatódik a zalakarosi siker sztori, ezúttal már MERIDA Tour de Zalakaros néven, az ismert tajvani márka az esemény névadó szponzora lett. További újdonság, hogy a hosszú, azaz a 118 km-es táv már nem teljesítménytúraként, hanem maratonként kerül megrendezésre, chipes időméréssel, útvonal biztosítással és eredményhirdetéssel. A családi túrázókat pedig jövőre is a Kis-Balaton természetvédelmi területe várja.
A rendezvény minden indulója, rajtszámával tombolasorsoláson vehet részt, melynek fődíja egy 320.000 Ft értékű Merida országúti kerékpár, mely a cég által szponzorált Lampre első osztályú profi kerékpáros csapat hivatalos bringájának alumínium vázas változata.

„Cégünk, a TEKER kerékpáros egyesület révén évek óta komolyan jelen van a zalakarosi térség minőségi szállodáiban, ahol jól felszerelt MERIDA trekking és MTB kerékpárjainkat kölcsönözhetik ki a szállóvendégek. A Tour de Zalakaros névadói címével szerettük volna még tovább erősíteni a márkát a térségben és a rendezvény indulói felé is. Mint köztudott, a MERIDA nemzetközi szinten is beszállt az országúti kerékpársportba, 2013-tól Lampre-Merida néven szponzorálnak olasz ProTour csapatot, mi is szerettük volna ezt az irányvonalat követni.
A Tour de Zalakaros idei sikeres és pozitív visszajelzései után pedig nem volt nehéz letenni emellé az országútis illetve családi túra mellé a voksunkat. A környéket egyébként is jól ismerjük, hiszen tartottunk már itt a kereskedőknek és a sajtónak teszthétvégéket, tényleg kiváló terep, csekély forgalommal és hazai viszonylatban jó minőségű utakkal.” – mondta a névadás kapcsán a Merida hazai forgalmazója, a BikeFun Hungary Kft. képviseletében Kovács Tamás márka manager.
A rendezvényre a kedvezményes nevezés, a hazai országúti maratonok és túrák közül elsőként indul el, a Merida Tour de Zalakaros ebben is szeretne „osztályelső” lenni!

Az internetes előnevezés és kiírás mindkét távra megtalálható itt.

Facebook: https://www.facebook.com/TourDeZalakaros