Meridás sikerek a Crosskovácsi maratonon

120620 gabika 3

Vas Peti
Merida Maraton Team CST

Szeretnénk Gabinak megköszönni a versenyen nyújtott teljesítményét, és gratulálunk a középtáv (60km) női elit első helyezéséhez.

 

Kiváló időben és ideális pályán rendezték Nagykovácsi mellett az idei Crosskovácsi hegyikerékpár-versenyt. A hétvégi viadalon mintegy 450 kerekes állt rajthoz a különböző kategóriákban. A meridások ezúttal 8 érmet szereztek. A versenyt a szervezők 30,2 illetve 59,2 és 83,2 kilométerre írták ki. A gyermek- és családi verseny távja 6,2 km volt. A Merida Maraton Team-CST és a Merida Kőbánya TC kerekesei 7 kategóriában összesen 8 dobogós helyet szereztek.

 

120619 Gabi 1

Módos Gabi
Merida Maraton Team CST

A felnőtt középtávon Módos Gabriella első, Lobmayer Balázs második lett, master kategóriában Takács Tamás második, master 2-ben Adorján Sándor harmadik helyen ért célba. A hosszú távon versenyzők közül a felnőttek közt – Blazsó Márton mögött – Buruczki Szilárd második helyen ért célba, master 2-ben Kis József második, Vas Péter harmadik lett. Az utánpótlás-korosztályban versenyző, U15-ös Vas Kata Blanka ezüstöt érő helyen futott be, testvére, Balázs hetedik lett.

120620 gabika 2

Buruczki Szilárd
Merida Kőbánya TC

A verseny első felében a rövid hegyeken jól tartottam Marcival a gyors tempót, már a 6 km-es rövid körben leráztunk mindenkit! Féltávnál szakadtam le Blazsóról, ahogy kapaszkodtunk vissza Telkiből a Nagy-Kopasz felé. Egyedül tettem meg a táv második felét a nagy kedvenc Merida BigNine 29-er nyergében. Az utóbbi két hétben a költözködés és a vele járó herce-hurca nagyon leamortizált, ezért keveset tudtam edzeni Crosskovácsira és még a hirtelen jött hőség is fejbe vágott, ezért még a második helynek is örülök. Duna „Marcira” összeszedem magam és visszavágok Marcinak!” – foglalta össze némi humorral Buruczki Szilárd.

 120620 gabika 4

Mikula Gábor - Mikusz
Merida Maraton Team CST
Séf

Eredménylista: http://www.temposport.hu/download/2012_crosskovacsi.pdf 

Fotó: Primusz F. Péter - www.superscript.hu