Poór Brigi ezüstérmes Csehországban

Poór Brigitta ezüstérmet szerzett Európa legrégebbi XTERRA World Tour futamán, Csehországban.

150810 brigicseh 1

Poór Brigitta a Merida Maraton Team - CST Salomon versenyzője a hétvégén folytatta remek szereplését az XTERRA World Tour világkupa-sorozaton. Ezúttal a 14-ik XTERRA Czech futam következett.

150810 brigicseh 2

Brigi, az úszást követően 1 perc hátrányban a második helyen kezdte meg a 40km kerékpározást. A cseh Erbenová-val kiegészülve a kerékpáros szakasz végéhez érve utolérték az angol lányt. Futásra váltva hárman együtt kezdték meg a végső, 10km-es távot ahol hamar sikerült leszakítani angol vetélytársukat. Ezt követően Brigi és a cseh lány fej-fej mellett küzdöttek a meredek emelkedőkkel tarkított pályán, majd utolsó lejtőn Erbenová előnyt tudott kialakítani, így Brigi egy ezüstéremmel gazdagodott.

 150810 brigicseh 3

 "Hihetetlen verseny volt, a úszáson hatalmas volt a verekedés, emiatt picit gyengébben úsztam a vártnál, a kerékpáros szakaszon sikerült felérni az élen haladóra, akit a futáson le is szakítottunk. Végül a második helyen sikerült célba érnem, aminek nagyon örülök. Ugyan a svédországi versenyen még 3. lettem, de már éreztem, hogy sok lesz, nem fogom végig bírni a szezont. Ezt követően kihagytam három hetet, és csak az edzésre koncentráltam, semmi utazás. Jó döntésnek bizonyult, újra formában érzem magam."

150810 brigicseh 4

Kell is a jó forma, Brigi következő hétvégén már a németországi világkupán versenyez.

150810 brigicseh 5

 

Eredmények:

 

1. Helená Erbenová CZE 3:07:04
2. Brigitta Poór HUN : 3:07:52
3. Jacqui Slack UK : 3:12:04
4. Sandra Koblmüller AUT : 3:13:59
5. Carina Wasle AUT : 3:19:29