Poór Brigi újabb győzelme az XTERRA sorozatban

Poór Brigitta nyerte az XTERRA World Tour sorozat hétvégi, lengyelországi futamát
 
Lengyelországban, Krakkóban rendezték a soron következő XTERRA World Tour futamot. A győrben élő versenyző erős versenyzéssel megszerezte az idei 4. világkupa futam győzelmét. A versenyzőkre 1,5 km úszás, 38 km kerékpározás és 10,5 km futás várt. A Merida Maraton Team-CST és a Megathlon SE versenyzője a szokásosnál jobb úszással már rögtön a kerékpáros táv megkezdésekor az élre állt. Ezen a szakaszon Brigitta a legjobb időt hajtva, folyamatosan növelni tudta az előnyét, amit egészen a célig sikerült megőriznie. Ezzel a magyar versenyző a tavalyi második helye után megnyerte az idei XTERRA Poland futamot.
 
170816 lengyel 4
 
170816 lengyel 3
 
"Egész jól sikerült az úszásom, a 4. helyen léptem partra. Mivel viszonylag hosszú átvezető szakaszt kellett lefutni a depóig, ezért a szervezők engedélyezték, hogy a versenyzők cipőt helyezzenek le a partra. Én a kerékpáros kesztyűm tettem ide, amit a depóba futás közben fel is tudtam venni, ezzel értékes másodperceket nyerve, így a váltózónát már elsőként hagytam el. A kerékpáros szakasz nagyon nehéz és hosszú volt, igazán technikás, és a hirtelen kezdődő rövidebb de annál meredekebb emelkedők miatt egyben erőpálya is volt. Ez kedvezett nekem, igyekeztem rögtön az első körben nagy tempót menni. Talán picit túl jól is sikerült ez, mert a táv második felében visszaesett a tempóm kicsit, és hibázgattam is. Ennek ellenére sikerült egy magabiztos előnyt kiharcolnom a futásra. Itt az első kör még nagyon rosszul esett, de aztán az 5. km-től észhez tértem és fokozni tudtam a tempót. Az előnyöm is megtartottam végül, így sikerült megnyernem a lengyel futamot. Ugyan nem éreztem magam 100%-osan, de nagyon boldog vagyok, hogy így is sikerült elsőnek célba érnem. Most nagyon sűrű hetim lesznek, egymás után még három verseny vár rám, rögtön a következő hétvégén, Németországban."
 
170816 lengyel 1
 
170816 lengyel 2
 
Eredmények:
1. Poór Brigitta                   HUN                2:55:48
2. Helena Erbenová           CZE                 2:58:20
3. Carina Wasle                  AUT                2:59:31
4. Elizabeth Orchard          NZL                 3:08:24
5. Nicole Walters                GBR               3:09:57