Bemutatták a 2021-es Merida Ninety-Six-et!

Sajtóközlemény. Ez a cikk a Bikemag.hu-n olvasható.

A Merida Ninety-Six 2021-re teljesen megújul, az igényekhez és a trendekhez igazodva a Merida népszerű XC fullyja a jövőben a lejtőkön még jobban teljesít – amire jó példa, hogy 2021-től már trailesített változatban is kapható lesz – de az emelkedők miatt sem kell aggódnunk, mert a mászóképességéből semmit sem veszít a fejlesztők szerint.

 

Több mint egy évtizeddel ezelőtt, pontosan 2008-ban mutatták be az első Merida Ninety-Sixet, ami azóta töretlen népszerűségnek örvend az XC montisok között. Az XCO szakág azóta sokat változott, amit a Merida mérnökei és fejlesztői is folyamatosan is követettek, az XC versenyek lejtői egyre durvábbak és keményebbek lettek, már-már egy régebbi DH pályára emlékeztetnek. Természetesen a kerékpároknak is ehhez kellett alkalmazkodni és az új Ninety-Six fejlesztése is ezt a vonalat követi, az új generáció megálmodásakor egy még jobb lejtőzőképességgel felvértezett modell megalkotása volt a cél, ami persze felfelé is a maximumot nyújtja, tömören összefoglalva egy rendkívül hatékony, könnyű, rövid rugóutas trail bringa megtervezése volt a feladat a fejlesztőcsapat számára.

 

 
 
Az eredményről sokat elmond, hogy a Merida két főtípusra osztotta a Ninety-Six családot, a Ninety-Sixre, amiben elöl egy 120 mm-es teleszkóp dolgozik és a traileket kedvelőket célozza meg, és a Ninety-Six RC-re, ami továbbra is elöl-hátul 100 mm rugóúttal rendelkezik. Mindkét típus ugyanarra a vázra épül, csak a felszereltség más. A csúcs vázakat RC CF5 karbonból készítik (M-es méretben 1695 gramm a váz), ami közel 150 gramm nyereséget jelent tömegben az RC CF4 modellekkel szemben.
 

A geometriában a modern XC bringák trendjét követve a fejcsőszög az RC modellen 1,5 fokkal (a trail verzión 3 fokkal) laposabb lett, így a meredeken lejtőkön jobban irányítható lesz a kerékpár. Maga a bringa is hosszabb lett, L-es méretben a reach érték 449 mm-ről 473 mm-re nőtt. Emellett még csökkent a középcsapágyház magasság és az átlépési magasság is, melyeknek köszönhetően javul az új Ninety-Six stabilitása. A mászóképesség javításáért a nyeregvázcsőszög meredekebb lett minimum 1,5 fokkal (bizony méretekben 2 fokkal).

 

A rugózáson is változtattak az új Ninety-Sixnél, a rugózási karakterisztika 7%-kal progresszívebb lett, mint az előző modellnél, ezzel is alkalmazkodva az új XC rugóstagokhoz, az elején finoman mozognak, majd az út közepétől határozattan felkeményednek. A rugózás terén még meg kell említeni a P-FLEX rendszert, ami azt jelenti, hogy az új Ninety-Sixnél már nincs forgáspont sem a láncvillán vagy a támvillán, hanem maga a váz anyaga rugózik annyit, hogy biztosítsa a szükséges elmozdulást (ezért is lett flat-mountos a fék, hogy minél nagyobb felületen tudjon rugózni a láncvilla). A gyártó állítása szerint a forgáspont elhagyásával merevebb lesz a hátsó háromszög és valamennyivel könnyebb.

További érdekesség még, hogy a középcsapágy újra menetes lesz (a Merida is belátta, hogy karbantartás és egyéb szempontból is jobb a klasszikus megoldás – szerk.) és két kulacstartót lehet rögzíteni a vázra, ami jó hír azok számára, akik nem szeretnek hátizsákkal bringázni. Ezenkívül még a bovdenek eltüntetésén is dolgozott a Merida, a kormánycsapágynál lépnek be a vezetékek a vázba és ott futnak tovább. A trail bringások további örömére a nyeregvázcsőben hosszabban van hely, így hosszabb dropper postok is használhatóak az új Ninety-Sixnél.

A Merida bemutató cikke több részlettel, angolul itt olvasható.