3 új bringás computer a Sigma műhelyéből

A Bikemag részletes cikke a Sigma három teljesen új fejlesztésű ROX óráról

Az immár 30 éve családi vállalkozásként működő német kerékpárkomputer-specialista 2014-re továbbfejlesztett ROX-sorozattal emelte a tétet a high-tech bicajos adatrögzítők terén, komoly piaci előnyt elkönyvelve mind a GPS-, mind a hagyományos módon mérő modellek esetében. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a hazai forgalmazó már rendelkezik az új modellekkel, ezek napokon belül a kerékpár-kereskedésekben is elérhetők lesznek. A múlt héten bemutatott “edzésspecialista” ROX 5.0 után nézzük, hogy az új 2014-es 6.0 mivel kápráztatja el a technikai beállítottságú kerékpárosokat!

130808 rox 1

A ROX 6.0 lényegében mindet tud, amit az 5.0, méri a sebességet, távolságot, pulzusszámot, hőmérsékletet, illetve felsorolhatatlan egyéb adatot, kiegészítve egy intelligens magasságmérővel, amely leginkább a montisok számára jelent előnyt. Természetesen a Sigma Data Center 3 segítségével kerékpározás után az összes rögzített adat számítógépre is letölthető, segédprogrammal kielemezhető, az útvonal nehézségének meghatározásához a 6.0 a szintemelkedés-adatokat is szolgáltatja. Nemcsak a összes “mászást” látjuk a túra befejeztével, hanem akár grafikon segítségével kielemezhető, hogy milyen kaptatókat abszolváltunk, ott milyen volt a pulzusszám, a sebesség vagy éppen a pedálfordulat és a hőmérséklet. A többfunkciós körszámláló mind edzések, mind körpályás versenyek során elengedhetetlen eszköz a helyes és pontos elemzéshez.

ROX 6.0
Sigma ROX 6.0
Terméklap: Altimeter
Terméklap: Altimeter + Cadence

 

A jelátvitel az érzékelők és a központi egység között természetesen vezeték nélküli, kódolt rádiófrekvenciás, az Sigma szabadalmaztatott STS-protokollja lényegében minden zavart kiszűr. Hasznos lehet továbbá, hogy csuklópántot is kapunk a csomagban, így gyalogtúrák során is rögzíthetjük, és később kielemezhetjük a bejárt szintemelkedést. Ez a típus két változatban is elérhető: ha lemondunk a pedálfordulat-mérés funkcióról, akkor a ROX 6.0 nem drágább, mint az 5.0, de választható a “full-extrás” (6.0 CAD) kiszerelésben is.

Érdemes még megemlíteni, hogy a ROX 6.0 magasságmérője lényegesen fejlettebb, mint más kerékpárkomputerek hasonló funkciója, az IAC technológiának köszönhetően önmagát kalibrálja, nem kell minden indulás előtt ellenőrizni, hogy valóban helyes értéket mutat. (Gyakran előfordul, hogy nem onnan indulunk, ahová az utolsó túra végén megérkeztünk!) Végezetül, a képekről látható, hogy a funkcióáradat mellett a dizájn és a kezelés is megújult, a legtöbben egyetértenek abban, hogy ezen a téren a Sigma messze a konkurencia 

ROX 5.0
Sigma ROX 5.0
Terméklap

A prémium Rox sorozatban belépő szintűnek pozicionált 5.0 a “pulzusmérő-specialista”, a tökéletes edzőpartner, emellett természetesen biztosítja az összes elképzelhető kerékpáros funkciót, számítógéphez csatlakoztatható, az edzésadatok így egy az egyben feldolgozhatók. Négy pulzus alapú intenzitászóna programozható, segítségükkel strukturált edzésmenetet követhetünk, a programozható körszámláló pedig az intervallumos sprint- vagy hegyi edzések elengedhetetlen segédeszköze. Az új formatervezés egyszerű kezelést tesz lehetővé, az egység alsó, kidomboruló sarkára kihelyezett gombok még magas pulzus mellett is könnyen működtethetők.

A teljes cikket az órák részletes leírásával a Bikemag oldalain olvashatod itt, itt és itt.